A súlyos beteg Karsai Dániel felbukkant egy focimeccsen, meglepő, ki állt mellette

2024. augusztus 05. 12:51

Az is kiderült, hogy miért érdemes a Vasasnak drukkolni.

2024. augusztus 05. 12:51

Nyitókép: Képernyőfotó

Az Atv.hu arról számolt be, ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel vasárnap este a helyszínen tekintette meg a Vasas-Kazincbarcika mérkőzést. 

Az alkotmányjogász – aki köztudottan nagy foci és Vasas-drukker – így a betegsége sem akadályozza meg abban, hogy időnként részt vegyen kedvenc csapata mérkőzésén.

Karsai az Illovszky-stadion lelátójáról figyelte szerettei körében a meccset, ahol a Vasas főszponzora, az OTP Bank elnöke, Csányi Sándor is köszöntötte.

A mérkőzésen a Vasas egyébként két gólos hátrányt dolgozott le, de győzni nem tudott, így 2-2 lett a végeredmény – közölte a portál. 

„Vasas drukkernek lenni jó”

Az alkotmányjogász a meccs előtt közösségi oldalán arról írt, hogy miért jó Vasas drukkernek lenni. Mint fogalmazott, „az egyik újévi, akarom mondani új szezoni fogadalmam, hogy 

a magam szerény eszközeivel hozzájárulok ahhoz, hogy a Fáy utcában teltházas meccsek legyenek. 

Nem kell aggódni, nem fogok pályára lépni”


Majd posztját azzal folytatta, hogy megválaszolta, miért érdemes a Vasasnak drukkolni. „Mert Vasas drukkernek lenni jó. Ha hiszik, ha nem, jó a csapat. A 90-es és 2000-es évek nézhetetlen focija már a múlté – az NBII-ben is. Szóval szigorúan közgazdasági alapon megéri meccsre járni, a pénzünkért jó focit kapunk. A stadionban továbbá jó a hangulat, a sör és sok a vonzó hölgy. Végül, de nem utolsó sorban, szerintem 

ne csak lakjunk Angyalföldön, hanem éljünk is. Ennek része a mindig frissen dobogó Vasas-szív” 

– hangsúlyozta Karsai Dániel.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia1
2024. augusztus 06. 09:40
mnmnkunfia1 2024. augusztus 05. 15:43 Itt van, baszod. //24.hu/belfold/2024/07/26/karsai-daniel-dunavolgyi-erzsebet-meghalt-strasbourg-beadvany/ A hazudozás és a tények nélküli okoskodás a te műfajod, több időt idiótákra nem pazarolok, pá. 1 válasz elrejtése kunfia1mnmn 2024. augusztus 05. 23:11 Azaz tudatánál volt, és eközben éhenhalt. Egy hónapig szenvedett magatehetetlen. Szerintem ilyen halált magadnak kívánj, ne másnak! Mocskos gazember!
Stingary76
2024. augusztus 05. 19:30
Ha meg akarna halni, akkor meg is tudná ölni magát, és ezt pontosan jól tudja. Valahol műsor ez amit csinál. Annyi ereje bőven van, hogy ha nagyon akar akkor bevesz egy doboz altatót meg nyugtatót. De nem, ő Strasbourgba írogat, meg bíróságra járkál, hogy őt ölje már meg valaki, mert ő annyira meg akar halni..
lefty67
2024. augusztus 05. 19:09
Ha Vasas szurkoló, akkor már a 80-as évek óta csak szenvedést lát nagyjából! Most az OTP pénzéből megveszik nagyjából az összes elérhető szabad magyar játékost, látható eredmény nélkül.
kunfia1
2024. augusztus 05. 15:26
mnmnkunfia1 2024. augusztus 05. 14:56 Segítek, te beteg állat! A kezelés visszautasítása az csak nálatok beteg állatoknál jelenti a szarban húgyban történő fetrengést. Nemrégiben halt meg egy szerencsétlen sorstársa aki visszautasította a mesterséges táplálást, igaz ő nem habosította a dolgot, így nem kapott sajtónyilvánosságot. Egyszerűen méltósággal tudomásul vette hogy ezt hozta neki a sors és nem próbálta ezt a súlyos döntést másra tolni. 1 válasz elrejtése kunfia1mnmn 2024. augusztus 05. 15:25 Belinkelnéd az erről szóló dokumentumot, cikket, vagy megint hazudtál?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!